Amikor először hallottam a Quimbyt egy magyarországi vidéki kisváros erre az alkalomra újra megnyitott, poros koncerttermében fellépni , lenyűgözött a technika és a hangzás minősége! Megtiszteltetésnek éreztem, hogy ilyen profi stábbal érkeztek, nem voltunk ehhez hozzászokva!
Azóta a Quimby Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává vált, húsz éves születésnapi koncertjük az Arénában teltház előtt zajlott. A Sziget-fesztivál egy egész napot szentelt a zenekarnak, megjelent az eddigi pályafutásukat bemutató könyv, állandó vendégei a legnépszerűbb fesztiváloknak és koncertjeikre a jegyek már napokkal előbb elfogynak.A nyári fesztiválszezon után klubkoncert turnéra indultak, ahol újra közel kerülhetnek a közönséghez, ami szerintük „életben tartja” őket! Ennek első állomása a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed volt.
Mostanában divat is lett, de mióta világ a világ valamennyien a boldogság titkát keressük! Mindannyian álmodozunk arról, hogy egyszer majd megtaláljuk és attól a naptól kezdve más lesz az élet, megváltozik körülöttünk a világ és eljön az a nap, amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben.
A Quimby zenekar sikerének talán egyik titka, hogy a koncertjeiken a közönség úgy érzi, hogy ez az a pillanat! Valami olyan hihetetlen élet igenlő energia árad a zenéjükből, ami mindenkit magával ragad. Legyen kamasz, tinédzser, többgyerekes családanya, hajadon vagy nagypapa akár, a koncerten együtt lélegzik, mozdul és dobban a szíve mindenkinek. Örömzenét játszanak. Régóta szerettem volna megismerni őket, megkérdezni, hogy szerintük mitől van ez így, ők is ezt érzik-e és hogy hogyan csinálják. Mi a titok, titkuk. Ezt nagyon jól összefoglalja és bemutatja a Quimby könyv. Decemberre tervezik új lemezük megjelenését. Az első dal amit nyilvánosságra hoztak, a Kivándorló blues. Ez a dal adta az apropóját a beszélgetésnek, ami azonban sokkal mélyebb beszélgetés lett, túlmutatva a zenén, szövegeken és ezen dalon is.
Belépve a Zsolnay Kulturális Negyedbe, a felújított gyár területére egy varázslatos világba csöppenhet a látogató! Az épületek, a járdák, a terek, a kémények gyönyörűen felújított elemek, tökéletes összhangot sugároznak, egyszerre érezhetjük azt, hogy a múltban és jövőben járunk. Minden egyszerre modern és régi, eredeti és új. Ilyen mesevilágban beszélgettünk, verőfényes őszi napsütésben először Kiss Tibivel.
Kiss Tibor zenész, képzőművész, dalszövegíró, a Quimby gitáros frontembere, előadóművész. Az az ember, aki nem szereti, ha „életvezetési megmondó embernek” tekintik, és nem szokott azon agyalni, hogyan tud több pénzt keresni, mert nem ez teszi boldoggá!
A Kivándorló blues-t vannak akik renitens -nek, mások „generációs himnusznak” tekintik, a zenekarnak mit jelent ez a dal?
A Kivándorló bluest sokan félreértik, de egyik alkotó sem tehet arról, hogy kinek milyen gondolat fogalmazódik meg a fejében. A mai világban az internet segítségével sokan ezt előszeretettel meg is osztják. Aki azt gondolja, hogy ez a dal kivándorlásra buzdít, azokról én azt gondolom, hogy mérsékelten együgyűek. Ilyen egyszerű olvasatot mi nem szoktunk lehetővé tenni a saját dalainknál! Ez a dal inkább egy kétségbeesett szerelmes szám, amely tele van tehetetlen düh-el és csalódással, amelyben azonban valóban van egy metafora, egy szó: „Magyarország”, melyet ha elhagyunk, akkor ez a dal már nem is feltétlenül lenne köthető a kivándorláshoz.
Hol húzzátok meg a határt a véleménynyilvánításban az aktuálpolitikai és társadalmi kérdések tekintetében?
Azt gondolom, hogy itt a fejekben és a szívekben nagyon sok minden nagyon rossz irányban változott meg az utóbbi pár évben, melyről nagyon sokat tehet a politika, a közélet és akár a média is. Ez a dal számunkra azt jelenti, hogy ebből a morálisan fertőzött közéletből hogyan vonulhatunk ki akár, még ha csak szellemileg is! Ez a dal pont azért ilyen kétségbeesett, mert mi szerelmesek vagyunk abba a nőbe, aki ez esetben, ebben a dalban az ország! Ez egy életigenlő és hazaszerető dal! Mi nagyon szeretjük ezt az országot! Igyekszünk a körülöttünk lévő világra is reflektálni, és az igaz, hogy hosszú ideje nem volt ilyen mértékű kivándorlás az országból, aminek több oka van. Ez a dal lehet erről egy fajta kritika, de semmiképp nem kivándorlásra buzdít! Szabadság, szerelem, kaland, ez az ami fontos, főleg a fiataloknak. Nem kötheted őket láncra ebben a mai szabad világban. Egy ilyen kicsi országnak mint Magyarország nagyon nyitottnak, befogadónak kellene lenni.
Közben megérkezik Livius. Varga Livius, konga és más ütőhangszerek, ének, a zenekar alapító tagja. Érettségi után másfél évet az Egyesült Államokban töltött, ahol olyan becsülettel végzett el minden munkát, hogy főnökei kézről kézre adták. Ezt az időszakot tartja az élet iskolájának. Hazatérése után az ELTE pszichológia szakán végzett, a tanulás mellett eltartotta családját, majd este koncert és rock and roll!
Mi patrióták vagyunk, de nagyra becsüljük azokat, akik tanulás vagy egyéb célból külföldre mennek. Mi is szívesen megyünk. Középiskola után én másfél évig dolgoztam Amerikában, majd Tibivel három hónapot töltöttünk New Yorkban. A zenekar rendszeresen turnézik Nyugat-Európában. Ezek a koncertek rentábilisak, a turnékat magunk szervezzük, menedzserünk segítségével.
Szeretünk a sötétbe ugrani, az igaz, hogy nem a hetedikről! – teszi hozzá Kiss Tibi.Valamennyi koncertünk telt-házas Játszunk Londonban, Brüsszelben, Párizsban, Amszterdamban de van rajongótáborunk Barcelonában és Thaiföldön is. Ott egy mikróközösség ugyan, de nekünk az ugyanolyan fontos! Franciaországban francia közönségnek játszottunk egy kisváros templomában, hatalmas sikerrel.Az, hogy magyarul énekelünk főleg, az nagyon izgalmas és egzotikus külföldön. Mi büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk, büszkén mutatjuk meg külföldi barátainknak az országot. Ha külföldön lépünk fel, a közönséggel való kommunikációnk angolul, vagy németül történik, amit az akcentusunk miatt nagyra szoktak értékelni. A szövegeinkben nagyon sok nyelvet használunk, mint eszközt, vannak angol számaink, de a dalainkban spanyol, sőt még kínai betét is van. A dalainkban mindenhol megérzik a közösség és a valahova tartozás örömét, boldogságát, legyünk bárhol a világban!
Szóba került még a koncertturné, a magyarországi klubélet, a művelődési házak, a felújításuk, a kivehető, nem kivehető székek, a spórolás és a milliárdos költségvetésű beruházások, a törvények és a koncertszervezés, az utazás és Amerika, a fiatalok és a nagypapák, a versek és Párizs, a hazaszeretet és a norvég professzor, majd indulnak az esti koncerthez beállni. Ez az ami a Quimby zenekar esetében egyesével, kettesével, hatosával is zajlik, és több mint három óra! A profizmus egyik titka!
Dobosuk Gerdesits Ferenc. Civil szakmáját tekintve borász, aki egy percig nem dolgozott a szakmájában, mert nem az volt élete vágya, hogy csöveket húzogasson Budafokon, majd ebből művezetővé váljon. Akkoriban ennyi volt a lehetőség.
Világ életemben zenélni szerettem volna. Igaz, hogy fuvolázni egyszerűbb lenne, de csak azért, mert azzal a hangszerrel könnyebb eljutni bárhova. 95 óta vagyok tagja a Quimby-nek, van egy saját zenekarom is.
A Kivándorló blues kapcsán Faszi – így hívják barátai – elmondja, hogy minden nap gondolkodik a kivándorláson, nagyon nem tetszik neki az az irigykedés, gyűlölet, amit tapasztal az országban! Ami megerősíti és itt tartja, hogy a baráti körében ezt nem érzi, nem ez a jellemző. És persze itt van a Quimby, a legfontosabb! Majd őt is szólítják a beálláshoz.
Fefére várok. Közben már hatan próbálnak a színpadon, én pedig hallgatom legújabb dalukat és csodálom, hogy milyen alázattal készülnek az esti koncertre.
Mikuli Ferenc basszusgitáros, – a pár hónapja megjelent Quimby könyvben olvasom róla: „Lehet, ha Fefe abbahagyná a gitározást, összeomlana a rendszer, és darabjaira hullana a Quimby-gépezet”
Fáradtan jön le a színpadról és ez még csak a beállás volt. Nem látom rajta, de ezt mondja. Elmeséli, hogy második kislánya Enikő hét hete született, és meg kell szoknia még azt, hogy most kevesebbet alszik. Nagy szeretettel mesél lányairól, nagyobbik, Hanna tíz éves.
Egyáltalán nincs okunk panaszkodni. Sokat dolgozunk, de örömmel tesszük. A lemez utómunkálatai vannak már csak hátra, a felvételek elkészültek, össze kell rakni. Nagyon türelmesek a fiúk velem, Tibinek és Szilárdnak is nemrég született kisfia, a többiek sem felejtették még el, hogy milyen ez az első időszak egy kisbabával.
Fefe az az ember, aki nélkül a Quimby mint közösség nem működne. Lelkiismeretes, alázatos szerény, társai igazi szívembernek tartják. – „Végtelenül szórakoztató csapat a Quimby, bárhova el tudunk menni, bármit meg tudunk csinálni, bízunk egymásban, rettentő jó dolog így együtt dolgozni.” – mondja el a nemrég megjelent Quimby könyvben. Ötvösként még tervezi a nagy Mikuli-kincs összeállítását, amit a jeles utókornak kínál, de a beszélgetés után azt érzem, hogy a kincs összeállt, ugyan sokkal megfoghatatlanabb, mint egy ékszer, színesebb az ezüstnél, nem egyedül készítette, de hatalmas szerepe volt és van benne, és ez nem más, mint maga a Quimby!
Megérkezem Dódi Úrhoz! Kárpáti József, trombita. 2000-ben csatlakozott a Quimbyhez, az ő érkezésével vált a Quimby azzá, aminek ismerjük. Livius szerint összeállt a puzzle. A zenekar legidősebb tagja, mellette pedagógus, tanárember. Vizuális művészetet és festészetet tanít egy művészeti iskolában kamaszoknak.
Igen, tudják, hogy zenélek, ez valahogy kiderült egyszer. Tudom kezelni a helyzetet, és jó, hogy ez órákon nem téma, de sokat beszélgetek velük azon kívül is, mert igénylik. Mindent meg lehet velük beszélni! Azért lettem pedagógus, mert másképp akartam csinálni, mint azok a tanárok, akik engem tanítottak.
A Kivándorló blues is szóba kerül. Nem örül neki, mert nem érzi, hogy felkészült volna az erről való beszélgetésre és nem szeretné a mai magyar valóságot elemezni.
A bátyám 1985-ben hagyta el az országot, azóta Svédországban él, és akkoriban sok barátom elment, ezért ez akkor egy nagyon fájó helyzet volt nekem. Engem minden ideköt Magyarországhoz és főleg Budapesthez. Ott nőttem fel, nekem a természet a budapesti házak, utcák voltak, a hegyek a háztetők, a forrás a játszótér csapja, de én nagyon boldog voltam ebben a világban. És én ma is nagyon jól érzem magam itt. Játszottam zenekarral külföldön, de soha nem jutott eszembe, hogy bárhol ott maradjak. Valami tartja bennem a lelket. Például a Quimby.
Mi ugyanúgy küzdünk a problémákkal, de mégis nagyon jól érezzük magunkat együtt. Tényleg olyan, mint egy család a zenekar. Fontos a tanítás is. A fiatalokkal való kapcsolattartás nagyon fontos számomra, nagyon nagy tanulságokat rejt, sok feladatom van tanárként ebben. A kommunikáció nagyon fontos velük, az egyik legjobb módja a tanulásnak a tanítás! Nagyon sok mindent tud meg az ember a saját személyiségéről is. A fiatalok nagyon érzékenyek, intelligensek, sokat tanulok én is tőlük. Az én személyemben nem egy hagyományos tanárt kaptak, ha megnézik a videókat, azt valahogy fel kell hogy dolgozzák, hogy én ott akár félig punk zenét játszom a másik zenekaromban. Erről beszélgetni kell velük, de ez nagyon jól működik, és nagyon jól kezelik. A fiam huszonöt éves, abban teljesen rám ütött, hogy eszébe nem jut, hogy máshol éljen, itt vannak a barátai és minden. Néha eljön a barátaival Quimby koncertre, igen, ők is szeretik.
Közben besötétedett, és közeleg a koncert kezdési ideje. Megkeresem addig még Szilárdot. Telefonál. Hallom, hogy a pár hónapos fiáról mesél.
Balanyi Szilárd, billentyűs hangszerek. A legfiatalabb és leginkább gyakorlatias Quimby-tag, aki a többiek szerint rendmániás, szerinte inkább csak rendszerető. Ennek sok hasznát látta már a zenekar. Jól jött a zenekarnak a PR menedzseri diplomája is, ő volt az, aki eleinte önszorgalomból kiadóknál és zenetévéknél házalt röviddel belépése után, közel húsz éve, és akivel szívesen tárgyaltak, mert mindig fess és ápolt volt, mint ahogy most is. De mindenki mindig fess és ápolt!
Társai nagyon pozitív személyiségnek tartják, aki segítőkész és mindig mosolyog. A beszélgetés napján ünnepli születésnapját. A többiekkel a Kivándorló blues fogadtatásáról és megítéléséről beszélgettünk. Neked mit jelent ez a dal és ez a fogalom, mi jut eszedbe a kivándorlásról?
Személy szerint nagyon szeretek utazni. A tavaszi nyugat-európai turnéink kapcsán nagyon sok helyre eljutunk, nagyon sok emberrel találkozunk. Ez a dal is ezekből a találkozásokból született. Az utazás egy felemelő, szép dolog és teljesen mindegy, hogy egyik városból a másikba, Európán belül vagy kívül tesszük ezt, mindig nagy élmény. Életünk része az utazás, egy zenész folyton úton van. Most, hogy megszületett a kisfiam, minden szabad időmet vele töltöm, mégis, mikor kiderült, hogy jövő tavasszal rövidebb európai turnét tervezünk, kicsit szomorú lettem. De egyben boldog is, mert ennek egyik oka, hogy hármunknak született nemrég gyereke, valamennyien Édesapák lettünk, és szeretnénk most sok időt a családunkkal tölteni. A gyerekek úgyis gyorsan megnőnek. Most, hogy nekem is van gyerekem, már kezdem érteni a szüleimet is. Eddig is megértettem őket, jó volt a kapcsolatunk, de most már értem is! Különös érzés ez. És nagyon szép! A kivándorlást nem elemezgetem, ez a dal egy a sok közül, lehet akár szerelmes dal is, része az életünknek, szívesen játsszuk, és jól érezzük magunkat közben. Ennyi a mi feladatunk és szerepünk ebben.
Ezzel mosolyogva elköszön, lassan kezdődik az első őszi klubkoncert.
Még van időm átgondolni a velük töltött délutánt. Tényleg mind a hatan nagyon különbözőek! Mind a hatan másképp közelítik meg a mai magyar valóságot, másképp alkotnak véleményt azonos dolgokról. Ami közös bennük az a mérhetetlen alázat a zene, a közönség, egymás és a Quimby iránt! Közös még a türelem, a tisztelet, a különbözőségek elfogadása és valami nagyon szelíd férfias szeretet, amivel viszonyulnak egymáshoz és a külvilághoz. Úgy érzem, hogy olyanok tényleg, mint egy jól működő család, ahol különböző generációk, vélemények tudnak békében és örömmel egymás mellett élni. Ez a szeretet, béke és öröm az, ami a zenéjükön keresztül megérint minket! Ez az, amit mindenki érez, aki ennek csak egyszer részese volt, és ha csak egyszer is, de eljutott Quimby koncertre.
Kilenc órakor hat színes művészegyéniség áll fel a színpadra, hogy két és fél órán keresztül szórakoztassa azt a szerencsés közönséget, aki bejutott a koncertre. Már Fefe sem fáradt! Szól az örömzene és mi boldogan hallgatjuk. Elhangzik a Kivándorló blues, énekelnek angolul, magyarul, spanyolul, Livius verset is szaval, majd következik egy lassú dal : „Nekünk csak életigenlő szomorú dalaink vannak” – mondja Kiss Tibi.
Hallgatom őket, és eszembe jut Livius ahogy elmesélte, hogy folytak a könnyei a párizsi metróaluljáróban, amikor meghallott zenélni egy ukrán zenekart, és kezdem sajnálni Fefét, de csak azért, mert mondta, hogy „kár, hogy nem hallom magunkat soha kívülről”!
Csodálom őket, hogy ennyi energiájuk van, éjjel negyed tizenkettőkor még nem szeretnénk ha abbahagynák! Megünnepelik Szilárdot, keresnének háromszáz poharat, hogy megkínálhassák a közönséget is, eljátszanak még egy boogie-t, mert valaki a közönségből nagyon akarja, majd két és fél óra örömzene után mindenki mosolyogva és boldogan indul hazafelé.
Ildikó Palcsó Lloyd Magazin
Fotó: Szitányi György