A zene és a színház születésétől kezdve jelen van életében. Az Operettszínház mellett játszott a Madách Színházban, illetve a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban és a Győri Nemzeti Színházban. Kiváló tenor hangja felcsendült már Olaszország, Németország, Hollandia, Luxemburg és Japán színpadain is. Decemberben a Magyar Színművészet Nyugati Part-i Nagykövete lett Los Angelesben.

Cikkünk apropója, hogy decemberben- A Magyar Színművészet Nyugati Part-i Nagykövete lettél Los Angelesben. Mégis kezdjük kicsit korábbi időponttal. Édesapád  Pankotay István, pedagógus, előadóművész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egykori igazgatója volt, Édesanyád pedig gyerek színházat szervezett.

A zene és a színház végig kísérte az életed?
-A kórház levegője után a színházé volt az első, amit szívtam. Megfertőzött, nem is nagyon volt menekvés. Minden örömével, bánatával, szeretetével és gyűlöletével hozzám tartozik. 20 éves voltam, amikor eljöttem otthonról. Szükségét tartottam, hiszen Magyarország egy Pest központú ország. Ha képezni akarja magát az ember, és tovább akar lépni, akkor nincs igazán más választása.

Zeneiskolába jártál és zongorázni tanultál, tagja voltál a világhírű Cantemus gyermekkórusnak. Hogy alakult ezután zenei karriered, kik voltak a mentoraid?
-Nagy álmom volt létrehozni egy saját társulatot, illetve egy operett-előadást. Nyíregyházán kerültem kapcsolatba a zenés színházzal, és amihez az ember egyszer – főleg kis korában – kedvet kapott, attól nagyon nehezen távolítható el. Így megfogott ez a dolog, aztán elindultam a musical irányába – akkor az volt az „egyenesebb út”. Gimnázium után Pestre költöztem, Toldy Máriához jártam énekelni, majd felvettek a Színművészeti Egyetem operett-musical szakára, ahol azt mondták, hogy szép, klasszikus hangom van, érdemes foglalkozni vele. S mivel közismerten nagy tenorhiány van, nekem pedig pont ez a hangfekvésem, már az egyetemi tanulmányok alatt szerepeltem a Budapesti Operettszínház több darabjában. A következő években az élet a Madách Színházba sodort, de nem maradtam hűtlen az operetthez sem. Ezt igazolja a Bal Négyes Páholy nevű szerveződésünk is, ami egy művész baráti társaságból alakult, s melynek első bemutatója Huszka Jenő: Lili bárónő c.operettje volt.

Melyik volt a legkedvesebb szereped?
-Mindegyik. Minden szerepben próbálom megtalálni önmagamat, saját szűrőmön engedem át benyomásaimat a figuráról, legyen az pozitív vagy éppen negatív beállítottságú. De természetesen az általam életre keltett szerepek is olyanok, mint amilyen emberek mi vagyunk; nincs csak rossz vagy jó, minthogy az életben sincs csupán fekete és fehér. Egyébként szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen a bonvivántól a buffóig, a drámától a komikus szerepekig, a Csárdáskirálynőtől az Operaház fantomján át, a Jézus Krisztus Szupersztárig sok mindent eljátszhattam.

A nyári időszakban saját produkciódban és rendezésedben állítottad színpadra a “Ma önről álmodtam megint” című operett estet.
-Igen, ez egy nyárra készült szabadtéri produkció volt, amelyben a legnépszerűbb melódiák csendültek fel. Köszönet érte művész barátaimnak, köztük közvetlen munkatársamnak és barátomnak, Ruzicska Lászlónak, aki a keretjátékot is írta. Szerencsére sokszor és sok helyen láthattam az előadás után mosolygós arcokat a nézőtérről – nekem ez a legnagyobb öröm! Boldog vagyok, hogy láthatóvá és hallhatóvá vált a sok-sok csodás dallam és a mögötte rejlő harmónia.

2012.januárjában még meghívott vendégként szerepeltél a Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház első produkciójában Los Angelesben. Melyik előadásban?
– A Mágnás Miska című operettben. Néhány évvel ezelőtt megkeresett Maxim András, a Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház művészeti vezetője, aki az interneten látta az egyik, általam is játszott előadás felvételét. Mint megtudtam, létezik Los Angelesben egy magyar színtársulat. Nagy álmuk volt, hogy bemutassák a Mágnás Miskát. Engem Baracs mérnök szerepére kértek fel. Az operett maga a mese. Az emberek többsége pedig, életkortól függetlenül, szereti a meséket. Az első bemutatónk Hollywoodban volt, amit mindenki úgy ismer, mint a mesék birodalmát. Hűek akartunk lenni a kiváló szerző, a csodás magyar hagyományok és színházművészet, valamint a hely szellemének válogatott elvárásaihoz is.

Az év végén már A Magyar Színművészet Nyugati Part-i Nagykövete lettél. Hogy jutottál ki Kaliforniába?
-Repülővel…no jó, a viccet félretéve a Mágnás Miska nagy sikerén felbuzdulva megegyeztek a vélemények: ennek a dolognak folytatódnia kell! Szoboszlai Sándor – aki a társulat producere – javaslatára a Marica grófnőt szemeltük ki következő bemutatónak. Aztán egyeztetés következett, s mivel az őszi hónapokra szabaddá tettem magam, így a próbafolyamat egész ideje alatt a csapattal lehettem.

Decemberben már rendezőként is debütáltál Los Angelesben a Marica grófnővel. Hogy fogadta a darabot az amerikai-magyar közönség?
-Azt hiszem, a vélemény egyöntetű volt: szerették! Ez a legtöbb, amit egy színész-rendező megkívánhat egy bemutatótól. Sokan, persze az ittani magyarokat kivéve, nem igen ismerték ezt a műfajt. De az előadásnak köszönhetően megismerkedtek a műfajjal, és remélem, meg is szerették. Ez a színház és a színész legfőbb feladata és célja is. Meg kell ismertessük ezt a műfajt a közönség szélesebb rétegeivel is! Ezért az előadások angol nyelvű felirattal kerülnek bemutatásra.

Milyen élményekkel tértél haza Amerikából?
-Itt sincs kolbászból a kerítés, viszont ami más az otthon megszokottakhoz képest, hogy ha az ember egyszer lerakja a névjegyét egy itteni előadásban, akkor nem kell minden nap újra „bemutatkoznia”, bizonyítania, hogy mire képes. A munkát, teljesítményt megbecsülik – minden formában. Nagyon élveztem, az itteni munkát, azt mondták, nagyon alkalmazkodó vagyok, bár a remek körülményeket az ember hamar megszokja. Jó hangulatban telt el ez a három hónap, szerettem itt lenni.

-A Budapesti Operettszínházzal a világ számos pontján megfordultam, fellépéseinket mindenhol hatalmas figyelem és siker kísérte. Amerika számomra még ismeretlen pontja volt a világnak. Szakmailag is nagy kihívás volt. Olyan fiatalok is tagjai a kinti társulatnak, akik feladatuknak tekintik, hogy őrizzék a magyar hagyományokat. Számukra ez több mint egy színházi produkció. Engem is inspirált, hogy a kultúránk egy fontos darabját, az operettet mutathattam be, ezzel is hozzájárulhattam az ottani idős és fiatal nézők szellemi gazdagodásához, lelki feltöltődéséhez. Azonban egy művész számára nem lehet elegendő a puszta inspiráció. Nagyon kemény, komoly felkészülést igényelt tőlük és tőlem is.

Milyen terveid vannak a jövőben, készülsz visszatérni amerikai színpadra?
-Igen, legközelebb 2013.március 17-én adjuk elő a Marica grófnőt a Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház csapatával, San Francisco mellett, Woodside Priory-ban lesz az előadás. Bővebb információ a szoboszlaisandorszinhaz.com weboldalon és facebook oldalon található.Természetesen egyéb terveim is vannak, de ezekről korai lenne még beszélni. Igyekszem méltó lenni a  „Nagykövet” cím viseléséhez!

-Egyébként Los Angeles-t nagyon megszerettem, egyrészt az óceán közelsége, klímája miatt, másrészt, ahogy egy kollégám megjegyezte, van valami meseszerű ebben az egész helyben, hiszen, aki szembejön veled, nem tudhatod, hogy színész, vagy civil-e. Egy házról pedig nem tudod biztosan megmondani, hogy igazi-e, vagy csak díszlet. Talán én is ezért vonzódom LA-hez.

Hol és milyen előadást láthatunk tőled a közeljövőben?
-A Marica előadáson kívül, Magyarországon májusban, a nemrég alakult Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetőjeként ismét rendezni fogok. Ez lesz a színház első bemutatója. Nagy szeretettel várok mindenkit!

Rita Gaal, Lloyd Magazin